Sajnos előfordul, hogy a felmenő generációktól örökölt hagyaték feleslegessé válik. Az ember sokszor nem képes tárolni a dédpapa asztalát, a dédmama könyvespolcát, gyertyatartóját, vagy az ősök egyéb ingóságait.
A Herendi és Zsolnay porcelánokat a Föld minden pontján ismerik. Nem véletlenül, hiszen ezek a magyar porcelánmanufaktúrák már a 19. században meghódították a világot. A szemet gyönyörködtető kerámia darabok a mai napig a tradíciókhoz hűen, kézzel készülnek.
Feltalálásuk óta az órák az idő pontos mérésére szolgálnak. Ez nélkülözhetetlen a mindennapi életünk során. Az egyediség, a stílus, a szokások jegyében rengeteg különböző megjelenésű és funkciójú órát készítettek már a történelem folyamán.
A szőnyegkészítés ősi mesterségnek számít, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a thébai Kr. e. 2. évezredből származó falfestményeken szőnyegszövés jeleneteket véltek felfedezni. Későbbi leleteken, a Kr. e. 8-5. századi szíriai, kisázsiai illetve perzsa szobrokon és metszett köveken szőnyegek és készítőik láthatók. A görög és római kultúrában is igen elterjedt volt a szőnyegek használata. A középkortól kezdve pedig a lakberendezés egyik fontos részévé vált a szőnyeg.
Számos ember érzelmi okokból nem hajlandó megválni a korábbi generációktól öröklött régiségektől, sajnos azonban sokszor ezek a tárgyak a pincében vagy a padláson végzik. Kevesen vannak tisztában vele, mekkora értéket is őrizhetnek az elfekvőben lévő régiségek.
A régi pénzek gyűjtése különleges hobbinak számít, hiszen egy-egy pénzérméhez vagy bankjegyhez való hozzájutás igazán nagy kihívást jelenthet. A különböző országok által kibocsátott bankók számos egyedi jegyet és azonosítót hordoznak magukon, így a gyűjtők részéről elengedhetetlen a szakértelem és a tudás.
Hagyatékból megmaradt ékszereivel, antik festményeivel, régi Zsolnay és Herendi porcelánok eladásával kapcsolatban keressen fel bennünket bizalommal, hiszen magas értékbecsléssel és azonnali készpénzfizetéssel állunk ügyfeleink rendelkezésére.
A régiség felvásárlás menetét követően a galéria az adott műtárgy vagy műtárgyak elszállításáról is gondoskodik (országos lefedettséggel).
e-mail: budapestantik@keszpenz-azonnal.hu
mobil: 06302346820
cím: 1013 Budapest, I. kerület, Alagút utca 4.
közösségi oldalaink:
Weboldalunkon sütiket, azaz ún. cookie-kat használunk az oldal megfelelő működéséhez és statisztikai adatok gyűjtéséhez. Részletek az adatvédelmi nyilatkozatban.