Nagyon sok vidéken élő ember azt gondolja, hogy a budapesti lakosok sokkal könnyebben tudják eladni régiségeiket, mint a nem fővárosiak. Ez nem így van, mivel vidéken is lehet sikeres üzletet kötni, sőt az a tendencia, hogy vidéken inkább kerülnek elő értékes antik tárgyak, mint Budapesten! A régiség felvásárlás Debrecen és környékén újra fellendült. A „cívisvárosban” a történelmi sajátosságok miatt rengeteg ember él. Budapest után Debrecen hazánk második legnagyobb lélekszámú települése. A nagyszámú lakosság már önmagában óriási potenciállal rendelkező műkincspiacot jelent, viszont Debrecen más szempontból is csábító. A kelet-magyarországi város a csodálatos Tiszántúl szellemi, kulturális, gazdasági, idegenforgalmi, illetve közlekedési központja.
A vidék kincsei
A piaci tapasztalatok azt mutatják, hogy a budapesti eladások alkalmával a műkedvelők már nem találnak olyan ritka kincseket, mint a vidéki régiség felvásárlás során. Tehát, ha Ön vidéki lakos, nyugodtan forduljon régiségkereskedelemmel foglalkozó Galériához, hiszen erre már nemcsak a fővárosi embereknek van lehetősége. Ne hagyja, hogy feleslegessé vált antik festményei, régi porcelánjai, antik bútorai a szemétbe kerüljenek! Keressen megbízható céget és adja el felesleges antik tárgyait!
Régiség felvásárlás egyszerűen, gyorsan, kiemelten magas áron
Galériánk szakemberei óriási tapasztalattal rendelkeznek, melyet főleg a vidéki régiség felvásárlások alkalmával szereztek az évek során. Munkatársaink folyamatosan keresik az eladásra szánt antik bútorokat, régi értéktárgyakat, antik festményeket.
Cégünknek egész Magyarországon elégedett ügyfelei vannak. Keressen bennünket, kérje bátran az ingyenes értékbecslésünket és árajánlatunkat bárhonnan az országból.
Segítőkész kollégáink bárhová kiszállnak: Budapesttől Szegedig, Debrecentől Szombathelyig. Szakértőink alaposan megvizsgálják a tárgyak állapotát, akár személyesen, akár online. Ha a kedves ügyfél inkább otthonából, kényelmesen végeztetné a becslést, csupán elég néhány fotót beküldenie Galériánknak az eladni kívánt tárgyról, s rövid időn belül szakszerű becslést kap!
Sőt Galériánk a felmérés után – a piaci árakat figyelembe véve – kiemelten magas áron, azonnal készpénzzel fizet a régiség felvásárlás végén.
Amennyiben további kérdései adódnának a régiségek eladásával kapcsoltban, tegye fel őket bátran! Keressen bennünket a 06302346820-as telefonszámon, vagy töltse ki kapcsolati űrlapunkat!